- Nem, Hermione, nyugodj meg! Még él! - mondta az igazgató, de semmi megnyugtató nem volt a hangjában - De nagyon rosszul van. Ron kifejezeetten jól használta az átkot.

- Rendbe fog jönni? - kérdeztem könnyes szemekkel.

Remélem... - sóhajtott - azért sokkal jobban van.

- És mi volt az, hogy felébredt? - kérdezte Harry.

- Átmeneti állapot. Ezért mondtam, hogy jobban van, mint volt. - nyugtatott.

Nagyot sóhajtottam és úgy éreztem egyedül kell lennem egy kis időre.

Elköszöntem az igazgatótól és elindultam lefelé, ám hallottam valamit.

- Nincs jól, igaz igazgató úr?! - hallottam Harry hangját.

- Nincs, Harry! Megmondom őszintén, hogy azt is csodálnám, ha túlélné. - hallottam Dumblendore hangját a hallgatózás közben.

Éreztem a könnyeket az arcomon. Éreztem, hogy megállni is alig tudtam a lábamon, ezért leültem az egyik lépcsőre.

- Megmondja Hermionénak? - kérdezte Harry, hangjában szomorúsággal és szánalommal.

- Nem, nem szeretném memondani neki. - válaszolt nyugodtan az igazgató - Jobb neki, amíg nem tudja. Elmondom neki, ha nagyon szükséges. Addig is jobb, ha nem tudja. Így is nagyon rosszul viseli a dolgokat.

Nem akartam tovább hallgatni a roszabbnál- roszabb híreket és most valóban lementem földszintre, miközben a szemeim csak úgy könnyeztek.

Hogy lehet ez?! Draco meghalhat? Ugye, nem?! Én... könyörgöm ne!

Nem bírtam tovább talpon maradni. Lerogytam a földre és úgy zokogtam.

                                               *

Délutá elmentem aludni. Nagyon kiborultam a hírek miatt.

- Hermione, ébredj! - rázott valaki fel - Ébredj!

Felébredtem és kinyitottam a szememet. Harry ébreszkedett.

- Mi van? Dracoval van valami? - kérdeztem félálomban.

- Felébredt! Ébren van és jobban van! Bemehetsz hozzá! - mosolygott Harry.

Gyorsan felkeltem az ágyamból kifutottam aszoba elé, ahhol Madam Pomprey is kinnt volt, de még Ron is ott volt.

- Bemehetek? - kérdeztem izgatottan.

Dumblendore mosolyogva bólintott.