Szólok Dumblendore professzornak! Ő biztosan megérti és majd segít nekem. Ha megtalálom az ellenszerét - ami valószínű - akkor Harry szervezetében a méreg elillan! - gondoltam, miközben haladtam a könyvtárból lefelé. Szinte már futottam az igazgatói iroda felé, de tudtam, hogy az viszont túl feltűnő lett volna.

- Ho, ho, ho, ho, hó! - suttogta valaki a hátam mögött, amíg megfogta a derekamat.

- Malfoy! - fordultam hátra - Eressz el! Nem vagyok a csitrid, hogy fogdozz!

- Kérlek... - emelte fel a kezét - hova rohansz? Azt hittem, hogy ilyenkor a szüleidet kellene siratnod!

- Malfoy! Soha... - suttogtam, míg közelebb mentem hozzá és fenyegetően felemeltem a mutatóújjamat - soha ne vedd a mocskos szádra a szüleimet...soha!

- Rendben!

- Rendben! Most viszont rohanok, úgyhogy csáó!

Meg is fordultam, de Malfoy (míly meglepően?) ismét megragadta a csuklómat és visszafordított.

- Felkészültél? - kérdezte.

- Mire kellene felkészülnöm?

- Roxmortsra!

- Jajj, ne! - a fejemet szorítottam az idegességtől. Persze! Ma  van a Roxmortsi hétvége.

- Mi a baj? Nem akarsz eljönni?

- Nem! - vágtam rá.

- Háát...milyen hálátlan vagy. Délután indulunk körülbelül tíz perc múlva. Így jó is vagy!

Ma egy fekete nadrágot viseltem és egy fekete felsőt. Erre felhúztam egy szűrke kardigánt - a gyász idő miatt öltöztem sötétbe -.

- Mi van ha nem megyek? - kérdeztem mérgesen.

- Nem rémlik két szó? - most értetlen arcot vágtam - Potter és koporsó.

Még csak az kéne! Most, mikor megvan a megoldás! Most ölné meg Harryt! Na ne! Ezt nem hagyhatom! Ha most, mikor célban vagyok, akkor ölné meg, akkor...

- Rendben, Malfoy! Győztél! Elmegyek veled Roxmortsba!

- Rendben! - jelentette ki boldogan - Akkor induljunk.

Én előre mentem, de éreztem, hogy Malfoy a derekamnál fogva vezet.

Előrántottam a pálcámat és Malfoyra szegeztem.

- Malfoy! Elmegyek veled a kirándulásra, de azt ne várd el tőlem, hogy jó képet vágjak hozzá! És van egy kikötésem! Hozzám ne érj, mert elhányom magamat, de esküszöm, hogy előtte megátkozlak!

                                                *

A Roxmorts nagyon unalmas volt. Mindenről a szüleim jutottak eszembe.

És a gondolataim nem is gondoltak a falura. Vagy a szüleim vagy Harry körül járt az eszem. Még véletlenül sem Malfoy károgása felé.

- Granger! Itt vagy? - akadt ki Malfoy.

- Nem! - válaszoltam félvárról.

Malfoy maga felé fordított és a vállamnál fogva rázni kezdett.

- Ne szórakozz, te mocskos kis sárvérű! - sziszegte.

- Engedd el! - hallottam egy mély hangot mellettünk.

Az ikrek álltak ott apjukkal.

Mr. Weasley hihetetlen dühös volt. Soha nem láttam ilyennek...

Nem ettem ma még semmit. Se nem ittam. Anyuék halála miatt nem volt kedvem enni sem. Most viszont eléggé kijött rajtam. Állni is alig tudtam. Azon voltam, hogy ha Malfoy elenged, akkor összesem.

Malfoy nem engedett. talán a döbbenet miatt, talán a büszkesége miatt, de nem engedett el.

- Engedd el! Nem látod, hogy mindjárt összeesik?

Malfoy elengedett.

Előttem elsötétült minden...