Arról, hogy nem találták meg a Sötét Nagyúr-t  ...nem beszélnek a Mágiaügyi Minisztériumban. Arról, hogy három ártatlan ember (mugli) halt meg a hétvégén... nem beszélnek a Mágiaügyi Minisztériumban. Arról, hogy minden ember, aki a Nagyúr ellen van halálra van ítélve... nem beszélnek a Mágiaügyi minisztériumban.

Önkétlenül is felmerül bennünk a kérdés, hogy akkor miről beszélnek a Mágiaügyi Minisztériumban? Beszélnek valamiről? Tesznek valamit?

Az e heti kutakodásaim és riportjaim sajnos azt az eredményt hozták, hogy nem is tudnak semmit tenni a vezetőink. Bár mindenkiben megvan a jó szándék, de félnek és tehetetlenek.

Bennem viszont egy újabb kérdés villanyozódik fel. Ha maguk a vezetők nem tudnak semmit tenni, akkor mit várnak egy 17 éves fiútól, Harry Pottertől?

Tudósított: Aby Landrl

Aggódva néztem a kandallóban lobogó tűzbe miután letettem magam mellé az újságot.

Sajnos kénytelen voltam felfogni azt, hogy az újságban leírtak igazak és helytállóak.

Már november eleje volt, mégis szép idő volt odakinn. Bár, már korán sötétedett (most is homályosodott a kviddics pálya, pedig fél öt volt) mégsem fázott senki az udvaron vagy a kviddics pályán.

Igazából nem az időjárás, hanem az emberek lelke volt mostanában hideg. Mindenki félt. Még itt az iskolában is. Mindenki attól rettegett, hogy mikor hoznak a baglyok fekete borítékot, a gyászlevelet.

Persze ezt senki nem mutatta ki a másiknak. A klubhelyiségben is mindenki mosolygott, játszott, olvasott vagy éppen aludt a fotelben körülöttem.

Még néhány pillanatig csak ültem a kanapén és az újságcikken gondolkoztam aztán odamentem Ronhoz, aki a fotelben aludt.

Még mindig vörös haja volt, bár már férfiasabb megjelenéssel. Jól állt neki, hogy megnövesztette a haját.

Elmosolyodtam. Aranyos volt, miközben aludt. Szerettem volna, ha mindig ilyen békés lenne, de szólnom kellett neki, hogy inkább menjen fel. Nagyon nehéz időket élt meg. Kevesebb, mint egy hete kapott egy fekete borítékot, amiben megtudta, hogy Percy-t megölték. Bár már nem volt olyan jó kapcsolata a családnak a legidősebb fiúval, mégis szerették természetesen. Ron kiborult. Bár, Ginny hazament a szüleihez, Ron nem akart elmenni. Ő itt maradt az iskolában.

Leguggoltam a fiúhoz és gyengéden megsimogattam az alkarját, ami a fotel kárfájára volt támasztva.

- Ron...Ron... - szólítgattam csendben, szinte suttogva.

- Igen... Mi az, Hermione? - szegényke a fejéből sem látott ki - Hány óra?

- Nem lenne jobb, ha inkább felmennél? Nem túl kényelmes ez a fotel...

- De, azt hiszem jobb lesz... - mondta kómásan, majd feltápászkodott. Én is felálltam vele szemben.

- Jól vagy? - kérdeztem tőle, amikor már kitisztult a látása.

- Igen, kösz. Harry még nem jött meg?

- Nem, még nem. Szerintem még tart az edzésük. De én megvárom...Menj csak feküdj le. Jót fog tenni.

- Igen azt fogom tenni.

Megöleltem vigasztalóan, aztán az órámra néztem.

Harrynek már fel kellett volna érnie. Bár, azt mondtam Ronnak, hogy még tart Harry edzése, annak körülbelül már fél órája vége van.

Visszaültem a kanapéra. Elővettem egy könyvet és olvastam. Bár, nem volt túl érdekes a könyv, mégis elvette a gondolataimat a sok szörnyűségről, ami történt az utóbbi időben.

***

- Bú!

Ijedtemben megfordultam, miközben két kezet éreztem a vállamon.

- Hülye! Szívbajt kaptam! - mosolyogtam.

Harry csak önelégülten nevetett rajtam. Sokat változott néhány év alatt. Kész férfi lett belőle (megjegyzem nem is kicsit helyes!). Izmos és kidolgozott alkatát a sok kviddicsnek és a háborúra való felkészülésnek köszönhette.

- Gyere...megvigasztallak! - odahúzott magához és megcsókolt.

- Nha...már tudom mi hiányzott - mosolyogtam, miközben kibontakoztam a karjaiból és leültünk a kanapéra.

Én Harry vállára tettem a fejemet, Ő pedig átölelt.

Nyár eleje óta járunk egymással. Bár, már előtte is tudtuk, hogy megváltoztak az érzéseink...de végül is nyárelej óta járunk.

- Hogy van Ron? - kérdezte aggódva Harry.

- Jól van. A körülményekhez képest. Egész jól viseli. Felküldtem, hogy pihenje ki magát. De te hol voltál eddig? Már hat óra.

- Dumblendore keresett fel. Nála voltam. Azt mondta, hogy téli szünetben jobb lenne, ha a Főnix Rendjén lennénk.

- Értem.

- Mindannyian.

- Tessék? - néztem kételkedve Harryre - Én a szüleimmel tölteném inkább a karácsonyt.

- Megértem, de Dumblendore ragaszkodik hozzá.

Bár nehezen, de rábólintottam. Nem szerettem volna a szüleimtől távol tölteni a karácsonyt, de Dumblendore professzornak biztosan jó oka volt arra, hogy megkérjen rá minket.

- Hogy ment az edzés? - kérdeztem mosolyogva.

- Nem volt rossz. Én nem is gondoltam volna, hogy ennyi dolga van egy csapatkapitánynak - felnevettem - Most mi van?

- Semmi...csak olyan aranyos vagy. Mint egy aggódó és komoly csapatkapitány, tele fontos gondokkal.

Harry elfintorodott a megjegyzésen.

- Láttad a Reggeli Próféta e heti tudósítását? - váltottam komolyabb témára.

- Nem. Egész nap nem került a kezembe újság.

Felálltam és odahoztam az újságot az egyik asztalról, ahol két elsős ült. Már mindenki kezén végighaladt az újság. Odaadtam Harrynek, aki komolyan a térdére támaszkodva olvasni kezdte a cikket.

Kevesebb, mint egy perc múlva a fiú gondterhelten maga mellé dobta az újságot és kezeibe temette arcát.

- Ez aztán most nagyon kellett! - mormogott a kezei mögött - Nem félnek már így is léggé az emberek. Tegyünk rá még egy lapáttal! - mondta gúnyosan, miközben elvette a kezét az arca elől és rám nézett.

- Viszont az újság igazat mond. - állapítottam meg szomorúan, fejemet lehajtva - Minden úgy van, ahogy az le van írva. Mindenki fél és az emberek valóban nem tudnak sokat az eseményekről, sem a halálfalókról.

Néhány másodperc után Harry az államnál fogva lassan és gyengéden felemelte a fejemet és a szemembe nézett.

- Te félsz...

- Én? Ugyan... Én mindössze csak attól, hogy mikor kapok olyan fekete borítékot a családomról, mint Ron és Ginny. Az, hogy megölték Percyt nem volt logikus dolog ezt Tonks is megmondta. Ennyi erővel bárkit megölhetnek. Vagy szólhatnak, hogy el kell menned.

- Ugyan, Hermione... - erőltetett egy megnyugtató mosolyt az arcára a fiú - Nem kell félned. Engem még nem fognak sehova hívni, ami pedig a szüleidet illeti... Voldemort nem merné megölni a szüleidet. Tudja, hogy akkor Dumblendore professzorral gyűlne meg a baja és háború lenne.

- És, ha pont az akarja! - vitatkoztam tovább - És ha pont egy ürügyet szeretne Voldemort, hogy elkezdhesse a háborút? Pont az imént mondtad, hogy ez ürügy lenne...

- Nyugodj meg, kicsim. Nem lesz baj. - Azzal magához húzott.

***

- Ugyan már, ez hülyeség! Nem lehet, hogy egy tündérnek agyara lehet, Neville! Rosszul kötötted össze a lehetőségeket. - mosolyogtam a fiún.

A mi kis társaságunk álldogált az udvaron szünetben. Neville, Ron, Luna, Harry és én. Sajnos Ginny még mindig a Főnix Rendjén volt a szüleivel, de várhatólag ma délután visszaér az iskolában.

- Pedig már reménykedtem! Nem hiszem el! Hol rontottam el?

- Ugyan már! Add ide! - elvettem a füzetet a fiútól. Majd megtaláltam a hibát és átjavítottam.

- Bocsi, nincs kedvem elmagyarázni! - nevettem, miközben visszaadtam a füzetet - Csak helyesen olvasd fel McGalagonynak!

- Kösz, Hermione.

- Nincs mit. Nem megyünk órára? - tettem fel türelmetlenül a kérdést. Nem szerettem volna elkésni McGalagony professzor órájáról.

- Nyugalom, drágám! - puszilta meg a fejem tetejét Harry - Nem késünk el.

- Pedig nem lenne nagy gond! - nevetett Luna.

- De hiszen te nem is hozzánk jársz, Luna! - állapította meg Ron. A fiú az utóbbi időben nagyon sokat lógott Lunával. Talán ha nem lett volna Percy halála már járnának. Természetesen még most is érezni kettejük között a vibrálást.

- Tudom, de nekem Pitonnal lesz órám! - kuncogott Luna.

- Akkor részvét! - vetette oda nevetve Harry a hátam mögül - Bár nekünk meg a Mardekkárosokkal.

Körülbelül öt perc múlva elindultunk a tantermeink felé (Luna félúton elvált tőlünk). A tanárnő még nem érkezett meg csengetés után sem, ezért a tanterem előtt várt mindenki.

A csengetés után néhány másodperccel később megjelentek a sarkon a Mardekkárosok természetesen Malfoyal az élen.

Malfoy is férfiasabb lett az évek alatt és már régóta nem lehetett rá mondani, hogy kisfiús. Ellenkezőleg: Akárcsak, mint Harry edzett és kidolgozott felsőtettel rendelkezett. A haját már lófarokban hordta, akárcsak apja. Ugyanazzal a közönnyel és parancsoló tekintettel rendelkezett, mint Lucius. Bár bizonyítéka nem volt a Rendnek arra, hogy halálfaló lenne, nagy valószínűség volt arra, hogy tanulja.

Malfoy és bandája nem messze tőlünk álltak meg, majd mind egyszerre felénk fordultak, amikor meglátták, hogy Harry a tegnapi cikket olvassa. Többször elővette egy nap. Nem hagyta nyugodni.

- Potter! - üvöltött Malfoy Harry felé - Nem bírod megemészteni a tegnapi tudósítást.

- A te görény képedet nem bírom megemészteni már évek óta, Malfoy... - válaszolt gúnyos mosollyal az arcán Harry, úgy, hogy fel sem nézett az újságból.

Én a lépcsőn ültem Ronnal, onnan hallgattuk az eseményeket, mások viszont kezdtek közelebb jönni, vagy jobban hallgatózni a szópárbaj hallatán.

- Mit mondtál, Potter? - Malfoy kezdett ideges lenni, ezért hangja már indulatosabb volt.

Én még mindig a lépcsőn ültem aggódva. Ron mellettem viszont már felállt és készült arra, hogy Harry mellé álljon, ha nagyobb baj van.

- Jól hallottad, Malfoy! - Nézett fel végül mosolyogva Harry az újságból - Tudod, amióta apádat megvádolták a halálfaló titulussal, eléggé indulatos vagy... Vajon mi ennek az oka? Az igazság?

- Nem vagyok kíváncsi a te "hegyi" beszédedre Potter! Jobb lesz, ha befogod....

- Különben? - Harry az újságot leeresztette és tartotta, de a másik keze vészese közeledett a pálcája felé - Mit csinálsz, Malfoy? Felpofozol?  Vagy büntetésből megveritek a Griffendélt kviddicsben? Megjegyzem: az utóbbi néhány évben ez nem volt túl hatásos...

A többi diáknak tetszett Harry megjegyzése és nevettek.

- De most én vagyok a csapatkapitány! És nyerni fogunk!

- Attól, hogy csapatkapitány lettél még mindig te vagy a fogó... Még mindig ugyanaz a lajhár fogótok van! - A diákok felnevettek.

- Ezt megkeserülöd! - Malfoy villámgyorsan előkapta a pálcáját, de Harry gyorsabb volt.

Én ijedtemben felálltam.

- Capitulatus! - üvöltötte el magát Harry, aminek következtében Malfoy pálcája az Ő kezében landolt.

- Mr. Potter, Mr. Malfoy! - hallottunk egy éles hangot a folyosó végén. A hang McGalagonyé volt - Mínusz tíz pont a Griffendéltől és a Mardekkártól!

A professzor idegesen odalépett a két fiú közé.

- Mr. Potter! Adja vissza Mr. Malfoynak a pálcáját!

- Ezer örömmel tanárnő! Én nem szeretnék gyilkolászni vele! - Harry odadobta Malfoynak a pálcáját. Mindenki tudta, hogy az igazságot mondta, bár azt is tudtuk, hogy ez erős megjegyzés volt.

- Gyerünk, mindenki befelé! - terelte be a diákokat a tanterembe a tanárnő és úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést.