Ginny, Mrs. Weasley, Lupin és én egész éjjel vártunk. Még Lucy ágyát is lehozta Lupin, az ebédlőbe hogy ne kelljen fel futni,ha esetleg sírna.

- Főzök egy kávét! - jelentettem be hajnali három óra körül - Kértek ti is?

Mindenki kért. Hamarosan a kávé is elkészült és mindenki elkezdte inni a saját csészéjéből.

- Borzalmas várni! - bámult maga elé Ginny.

- Igen. - helyeseltem - Olyan tehetetlennek érzem magam.

- Elég legyen ebből az önsanyargatásból! - állt fel Lupin - Azzal teszitek a legtöbbet, ha most nyugton maradtok és vártok. - mondta komolyan - Legalább tudják, hogy biztonságban vagytok.

- Ki aggódik értünk? - állt fel Ginny üvöltve - lehet, hogy Harry már nem aggódhat értünk, mert már meghalt! Lehet, hogy már Draco sem! Lehet, hogy már Fred és George sem! Lehet, hogy már mind meghaltak és mi csak itt ülünk! - üvöltötte sírva.

Lucy felkelt az üvöltözésre és sírni kezdett.

- Megnyugtatná Lucyt, kérem Mrs. Weasley! - Molly szó nélkül odament Lucyhez és ringatni kezdte, amitől a baba lassan és fokozatosan elhallgatott.

Felálltam és odamentem Ginnyhez, hogy megöleljem.

- Nyugodj meg! - suttogtam a fülébe.

- Sajnálom! - sírt - Csak...

Ginnyre néztem.

- Tudom mit érzel Ginny! Nekem is kinnt van a férjem, ráadásul a gyermekem apja is egyben!

                                          *

Másnap este érkeztek vissza a sereg tagjai.

Nagy örömömre Harry köztük volt. Aztán jött Fred, George és Dumblendore.

- Győztünk! - üvöltött Harry - Legyőztük Voldemortot!

Nagy üdvrivalgás fogadta a hír bejelentését. Mindenki újjongott és tapsolt.

Ahogy a tekintetemmel Dracot kerestem Harry odajött hozzám.

- Gratulálok! - öleltem meg Harryt - Hol van Draco, nem látom. - kérdeztem, miután kibontakoztam az ikertestvérem karjaiból.

- Hermione... - nézett rám szánalommal.

Tudta követni Harry tekintetét elvégre az ikertesvéremről volt szó. Tudtam, hogy mit akar mondani. Csak reménykedni tudtam...

- Ugye... ugye nem! - sírtam.

- Hősiesen halt meg! - jelentette ki Harry, akit azonnal megöleltem.