- Nincs semmi baj! - nyugtattam (kivételesen én) Harryt, amikor már a Griffendél klubhelyiségben voltunk - Amíg Neville itt van a klubhelyiségben, addig nincs baj!

Neville valóban ott volt a Griffendél toronyban, és Ginnyvel sakkozott.

- Jó! Jó! Jó! - nyugodott meg Harry - De akkor is szólni kéne neki!

- Felesleges! - ellenkezdtem - Minek? Azért, hogy megijeszd?

Harry igazat adott.

Mivel hamarosan eljött a találkozóm ideje Drackoval, elköszöntem Harryéktől és lementem a találkozó helyszínére.

Mivel eléggé féltem, hogy Voldemort valóban itt van az iskolában, csak pálcával a kezemben mentem és minden rezzenésre felfigyeltem.

Korán sötétedett, ezért még a kastélyban is félelmetes volt.

Az udvaron kifejezetten hideg volt. Természetesen tovább mentem, de a pálcámat még mindig magam előtt tartottam.

A bokrok közt átértem és megláttam Drackot, de nem igazán abban a helyzetben, amilyenbe vártam...

Dracko és Pansy csókolóztak.

- Malfoy... - csak ennyit tudtam mondani meglepődötten.

Dracko felém kapta a fejét.

- Hermione! - nézett rám levakarva magáról a Mardekkáros lányt.

Én nem válaszoltam. Inkább ott hagytam Malfoyt.

- Hagyd, Dracko! Ő csak egy koszos sárvérű! Nem tartozol magyarázattal neki! - puncsolt Pansy Malfoynak.

Leültem a földre, amikor már elég távol voltam a két Mardekkárostól.

Felhúztam a lábaimat és egy-két könycsepp gurult le az arcomon.

Hogy lehettem ennyire hülye? Méghogy Malfoy és én?! Ez olyan nevetséges dolog, minthogy megkedveljem Pitont! Ugyan már! Szép volt, de vége! Egyépként is. Miért sírok egy akkora görény miatt, mint Ő?!

Hiába is álltatom magam...a vak is látja, hogy beleszeredtem! De miért pont ezzel a nyavajgó géppel kellett megcsalnia? Pont ezzel az undok viperával?! Bár Malfoynak tökéletesen megfelel a "tökéletes" életéhez!

Ne sírj már miatta! Nem érdemli meg!

Erre a határozásra jutottam. Letöröltem a könnyeimet és felálltam. Vettem pár mély levegőt, azzal visszaindultam a Griffendél toronyba.

Az udvaron viszont megláttam Nevillet...

- Mi keresel itt? - vontam kérdőre, mikor elé álltam.

- Én csak...

- Csodálatos! Két legyet egy csapásra... - hallottuk a mély, rekedt hangot a hátunk mögött.

Felnéztünk és életnagyságban ott állt előttünk Voldemort...