Lassan, odamentem a titkos csapóajtó helyéhez és ott elkopogtam a lábammal a megfelelő ütemet, amitől a kijárat megjelent.

Nem volt szívem ott hagyni a fiúkat. A könnyeimmel küszködtem. Felváltva néztem Ronra, Harryre és persze Dracora.

Ron Ginnyt nézte. Harry Bólintott, hogy menjünk Féregfarkkal együtt. És Draco... a szívem szakadt meg, hogy tudtam itt kell hagynom Voldemorttal szemben, aki valószínűleg megpróbálja megölni Őket.

A fiú mégis határozott volt. Nem volt a félelem aszemében, mint ahogyazt vártam. Ellenkezőleg. Határozott volt. Ám mégis aggódott. Értem. Nem mozdultam volna egy tapottat sem, ha Draco nem bólint nekem, hogy ideje indulnunk Ginnyvel.

Tudtam, hogy Ginnynek is szíve szakadhat meg, ezért megpróbáltam határozott maradni, hogy legalább Ő nyugodjon meg egy kicsit.

Ron megcsókolta a húga homlokát és elengedte. Aztán Ginny megölelte Harryt, végül Dracot.

Én is odamentem a fiúkhoz. Harry a fülembe suttogta.

- Vigyázz magadra!

- Vigyázok Ginnyre is! - nyugtattam meg.

És, hogy milyen érzés volt Dracot megölelni? Öröm és gyben bánat. Tudtam, hogy mennem kell, de nem akartam elengedni. Végül Draco volt, aki kiengedett karjaiból.

- Szeretlek! - suttogta.

- Én is szeretelek! - szipogtam.

Ginny szinte zokogott. Én is a sírás küszöbén álltam, de megígértem magamnak,hogy sem Ginny miatt, sem Voldemort miatt nem fogok sírva fakadni.

Voldemortra pillantottam. Ő, mint mindig győzött. És ez volt a baj. Az, hogy győzött. Zsákutccában voltunk.

- Akkor hát induljunk, Féregfark! - mondtam lenéző stílusban.

Féregfark most már határozottab volt, mint amikor két ember nyomott pálcát a fejéhez.

Féregfark ment le először a csapóajtón. Valószínűleg létrával lehetett közlekedni, ugyanis hallottam a lefelé lépkedést hallottam.

Ginny ment le következőnek. Én még egyszer hátranéztem.

Draco és az én tekntetem találkozott. Úgy éreztem, hogy évekig néztük egymást. Próbáltam arcának minden vonulatát a fejembe vésni, ugyanis féltem, hogy most látom majd őt utoljára.

Aztán tudtam, hogy mennem kell. Én is lemásztam a csapóajtón. Valóban egy hosszú létrával lehetett közlekedni.

- Ginny! - szóltam le a lábam "alá" - Jól vagy?

- Igen! - hallottam Ginny sírós hangját.

Körülbelül fél perc múlva már mind a hárman a Minisztérium folyosólyán voltunk.

- Akkor most? - kérdezett Ginny - Merre menjünk tovább?

Most láttam értelmét megvalósítani a tervemet.