- Szerinted hogyan tudnánk segíteni a Weasley családnak? - kérdeztem nyugtalanul Lupint az ebédlőben este, amikor csak ketten voltunk a helyiségben - Annyira szeretnék nekik segíteni.

- Eleget teszel, Hermione. Segítesz a házimunkában - nyugtatott Lupin - bevallom, életemben nem ettem ilyen finom süteményt.

Elmosolyodtam.

- Harryt is eléggé megviseli. - folytattam tovább a beszélgetést - Nem akar beszélni senkivel, még velem sem.

- Erre most nagyon nincs szükségünk, Hermione. - folytatta tárgyilagosan Lupin - Nincs idő arra, hogy Harry lelkileg magába zárkózzon. Annál közelebb vagyunk a háború végétől.

- Szerinted milyen közel?

- Közelebb, mint gondolnád. Ennek már mutatkoznak jelei.

- Megkérdezném, hogy milyen jelei, de gondolom nem válaszolsz... - mosolyogtam.

- Sok muglit ölnek meg, Voldemort erős és a halálfalók képzettebbek, mint valaha és valljuk be: nem zúdíthatunk minden gondot Harry nyakába.

- Van valami taktikája a Rendnek? - folytattam tovább.

- A halálfalókon keresztül kell elpusztítanunk Voldemortot. Nincs más lehetőségünk. A háborúig csak így tudjuk féken tartani, vagy meggyengíteni Őt. Ezért sok ott a kémünk és segédünk.

- Elég bizarr a helyzet... - sóhajtottam.

- De nem reménytelen! - vígasztalt Lupin.

- Már miért ne lenne reménytelen? – hallottunk a hátunk mögül egy hangot. Hátrafordultunk. Harry volt az. Borzalmas állapotban támaszkodott az ajtó szegélynek – Semmi nem sikerül, embereket ölnek. Úgy teszünk, mintha minden menne, mint a karikacsapás.

- Senki nem mondta, hogy könnyű lesz, Harry. – szólt közbe Lupin.

- Igaza van, Harry – szólaltam meg kicsit vigasztalóan – Nem szabad elveszítenünk a reményt.

Néhány másodpercig Harry maga elé bámult. Megfordult és felment a lépcsőn.

Elnézést kértem Lupintól és felfutottam Harry után. Tudtam, hogy a szobánkba ment fel. Halkan bekopogtam és benyitottam.

Harry benn volt. Az ágy szélén ült és kezeibe temette arcát. Nem szólt semmit, fel sem nézett rám.

Csendben leültem mellé. Néhány percig egyikünk sem szólt semmit, csak ültünk egymás mellett. Próbáltam valami okosat mondani, de képtelen voltam rá. Tudtam, hogy ha próbálnám, sem tudnám átérezni Harry helyzetét.

Végig húztam a fiú kezén a kezemet. Elvettem arcától a kezét. Harry rám nézett. Most láttam csak meg, hogy sírt. Kétségbeesve ült velem szemben. Nem tudtam mit mondani, csak megöleltem.

***

- Soha nem fogtok úgy eredményt elérni egy csatában, ha hősködni akartok! – adta elő Mordon az oktatását. Harry és én a katonaságban éreztük magunkat. Mordon üvöltözött mi pedig vigyázzállásban vártuk az utasításokat és okításokat – Mindig gondoljátok át, hogy mit miért tesztek! Mindig figyeljetek a hátatok mögé is és ne lepődjetek meg, ha egy halálfaló nem szemből támad! A legfontosabb dolog…

- Éberség! – válaszoltuk automatikusan a választ Harryvel. 

Az elmúlt hetekben csak ezt a szót hallgattuk Mordontól. Ez volt az utolsó óránk együtt. Az elmúl időben nagyon sok mindent megtanultunk. Harry és én nem kevés alkalommal, izomlázzal mentünk aludni. Az exauror olyan volt, mint egy kiképzőtábornok. Meg tanultunk ölni pálcával, de emellett verekedni is.

- Vigyázzatok magatokra! Elmehettek!

Harry és én egy emberként fordultunk meg és mentünk fel a házba.

- Szomjan halok! – nevetette el magát Harry, ahogy felértünk a konyhába.

Magának és nekem is öntött teát majd leültünk az asztalhoz.

- Hihetetlen, hogy ez volt az utolsó óránk. – sóhajtottam.

- Nem ez volt az utolsó. Téli szünetben majd visszajövünk és folytatódik a kiképzés. Én bánom, hogy visszamegyünk az iskolába. – Harry folytatta a gondolatot miután ivott néhány kortyot – Nincs kedvem Malfoy önelégült képét nézni sem.

- Ne törődj vele! – mosolyogtam – Majd nézed az én kedves arcomat.

Harry elmosolyodott. Közelebb hajolt és megcsókolt.

- Mi lenne velem nélküled… - suttogta miután elváltak ajkaink.

Közelebb hajoltam Harryhez és megcsókoltam.

***

Harry, Ron és én a ház előterében álltunk csomagjainkkal.  Vártuk Mr. Weasleyt, aki elvállata, hogy kivisz minket a pályaudvarra.

- Hol lehet már apu? – nézett körbe Ron – Nem szokott késni. Azt mondta legyünk lenn egészkor. Csak tudnám…

- Pssz! – intettem le a fiút.

- Mi az, Hermione? – suttogott értetlenül Ron.

- Nem halljátok? – suttogtam vissza. Hangokat hallottam a konyhából, ahol most kivételesen még az ajtó is be volt zárva. Harryre néztem.

- Én is hallom.

Mind a hárman a konyha felé vettük az irányt. Ahogy közeledtünk egyre jobban kivehetők voltak a hangok. Az ajtóra tettük a fülünket és úgy próbáltuk még jobban kivenni a beszélgetést a két férfi között.

- Nem fogom feláldozni őt, Perselus! – hallottuk Dumblendore indulatos hangját – Ő egy hölgy, nem lehet ilyen helyre elküldeni.

- Több tíz vagy száz csatát nyerhetne így meg nekünk. Olyan információkkal szolgálhatna, amelyeket egy kém sem tud nekünk megszerezni – érvelt Piton – Fel van készítve. Mint fizikailag, mint tudásilag Ő a legalkalmasabb erre a feladatra.

- Nem tehetjük ezt vele… - válaszolt lemondóan az igazgató.

- Csak fel kell ajánlani neki ezt a lehetőséget. Nem muszáj elmennie.

- Tudod jól, hogy ha megkérjük, megteszi.

- Nem lenne neki könnyű, de…

- Belerokkanna. – vágott közbe indulatosan Dumblendore.

- Nem igaz. Végig tudná tenni. Van olyan erős nő.  Valóban nem lenne neki könnyű, de, mint már mondtam, nem kötelező neki. Senki nem várja el tőle. Csak egy lehetőség. Másnak nincs lehetősége rá, nagyon jól tudod. Ki kell használnunk ezt a lehetőséget. A Malfoy család még egyszer nem lesz ilyen sebezhető.

Mind a hárman értetlenül összenéztünk.

- Gondolod, hogy van rá esélye? – Dumblendore hangja megadónak hallatszott.

- Gondolom – válaszolt határozottan Piton – Nagyon sok esélye van rá. Csak egy esélye lesz, de ha azt helyesen ki tudja használni, márpedig valljuk be, hogy kitudja, akkor nyert háborúnk lehet. – néhány másodpercig csönd volt – Albus, tudod jól, hogy a piszkos munka nagy részét Malfoy család végzi. Az Ő családjuk a fő segítség a Nagyúrnak, ők a fő halálfalók. Ha Őket meg tudnánk sebezni, levágnánk a sárkány fejét.

***

Néhány óra múlva Malfoy, Ron, Harry és én csöndben utaztunk vissza a Roxfortba.

Malfoy az egyik könyvét olvasta, Ron egy csokibékát majszolt, Harry csak a tájat fürkészte, gondolkodott, akárcsak én. Harry vállára hajtottam a vállamat és gondolkodtam.

Harry, Ron és én nem tudtunk rájönni arra, hogy Piton és Dumblendore professzor miről beszélgethettek. És, hogy ki lehetett az a nő, aki olyan sokat tehet a Rendnek. Kinek lehet meg az a lehetősége, hogy meggyöngítse a Malfoy családot és, hogyha valakinek sikerülne is ez, azt hogyan tudná elérni.