Már három hosszú éve, hogy befejeztük a Roxfort Bocsorkány - és Varázslóképző szakiskolát.

Én és Harry két évig továbbtanultunk.

Harry aurornak ment én pedig a Halálfalók Belföldi Ténykedéseinek Felügyeletén dolgoztam, szintén a Mágiaügyi Minisztériumban, ahogy Harry.

Mind a kettőnknek kalandos élete volt, ugyanis Harry veszélyesebbnél veszélyesebb ügyeket kapott én pedig nem az asztal mögött ültem, hanem én magam is halálfalókkal harcoltam.

Egy halálfalót sem tartottam embernek, ezért nem éreztem magamat gyilkosnak. Főleg azért nem, mert másfél év alatt megtanultam, hogy a halálfalóknak soha nem szabad kegyelmezni.

Voldemort élt. És gyilkolt is. Ha gyermekem lett volna akkor biztosan nem engedtem volna ki még az utcára sem felügyelet nélkül. Sötét idők ezek...

De én és Harry nem panaszkodhattunk. Mindenünk megvolt, amit egy házaspár kívánhatott. Volt lakásunk Roxmortsban, jól kereső állásunk és ami a legfontosabb, hogy együtt voltunk, mégha rengeteget aggódtunk is egymásért.

Gyermekünk nem volt, de Frednek és feleségének két éve született egy lányuk, aki a mi keresztlányunk lett.

Harry és én az ebédlőben ültünk és reggeliztünk.

- És milyen napod lesz? - kérdezte kedvesen Harry.

- Semmi érdekfeszítő. Be kell mennem a Titkosított Anyagok Ügyosztályára, mert Dumblendore kíváncsi Dracko Malfoy aktájára. Csak azt tudnám, hogy oda fogják-e adni?! És veled?

- Ma még nem tudok semmit. Jött valami hír a Főnix Rendjéről?

Megráztam a fejemet. Három Rend tag volt a halálfalók között hírszerzés céljából. Már két napja meg kellett volna érkezniük a jelentéseknek, de nem jött semmi, ezért mindenki aggódott.

Feláltam, leszedtem az asztalt, a tányérokat a mosogatóba tettem.

Harry mögém jött és átkarolta a derekamat hátulról.

Megcsókolta a nyakamat.

- Muszáj bemenned dolgozni? - kérdezte.

- Igen! Engedj el! - nevettem.

Harry nem fogta a derekamat, de attól még csókolta a nyakamat.

- Engedj már el! - nevettem - Elkésem!

Hátrafordultam Harry felé.

- Mrs. Potter! Már régen nem fogom a derekát! Ha akart volna, már elmehetett volna! - mondta sunyi mosollyal.

- Hülye! - nevettem.

Harry megcsókolt. Még a mai napig képes voltam elolvadni a karjai  között. Még a mai napig is úgy szerettem, ahogy tizenévesen. Még a mai napig is nehezen bontakoztam ki karjaiból.

Amikor már mind a ketten készen voltunk az indulásra a kandallóból, Harry akkor is huncutkodott.

- Eressz, mert tényleg elkésem! - nevettem.

- Nem baj! Egyszer te is elkéshetsz!

- Mondtad volna ezt Piton bájital órája előtt.

- Ezt nem hallottam meg, Hermione! - játszotta a sértődőttet.

- Óh...mivel engesztelhetlek ki, te szegény! - játszottam tovább.

- Háát...egy délutánnal veled. Kettesben.

Odamentem Harryhez. Átkaroltam a nyakát, mire Ő a derekamat és én a fülébe súgtam.

- Érd be annyival, hogy már késni fogok vagy tíz percet! - mosolyogtam.

Harry megcsókolt. Miután elengedett még azt mondta aggódva:

- Vigyázz magadra!

- Mint mindig! - nevettem.

                                       *

A Mágiaügyi Minisztérim semmit nem változott az évek alatt. Kivéve egyet: Dumblendore ideiglenesen a mágiaügyi miniszter. Csak arra az időre, amíg a veszély elmúlik.

Ahogy haladtam az irodám felé (Saját irodám volt!!) mindenki köszönt. Saját titkárnőm is volt, ugyanis én voltam az osztály vezetője. ( Halálfalók Belföldi Ténykedéseinek Felügyelete).

- Szia Lucy! - köszöntem a titkárnőmnek - Keresett valaki?

- A férjed vár az irodádban. Elég zaklatott volt.

- Köszönöm szépen! - mosolyogtam, bár nem értettem, hogy miért keres Harry.

Bementem az irodába és valóban Harry ült a székembe.

- Mi a baj, Harry? - kérdeztem Harryt fűrkészve. Harry valóban zaklatottabb volt a szokásosnál.

- Figyelj, Hermione! - szólt komolyan, aztán felállt és odajött velem szembe - Voldemort mozgolódik.

- Honnan veszed? - kérdeztem gyanakodva.

- két hírszerző visszajött a harmadikat megölték. Megkaptuk a jelentéseket. - jelentette ki, de még mindig rémisztően komoly volt.

- De hisz ez jó hír, nem?!

- Megtudtuk, hogy Voldemort támadni készül. Ma este.

- Ez nagyszerű információ! A Mágiaügyi Minisztérim emberei így fel tudnak készülni! - örültem.

- Nem a Mágiügyi Minisztérium emberei mennek, Hermione! - mondta, de már ingerültebben.

Harry tekintetét fürkésztem. A fiú nem emelte fel a fejét, hanem a padlót nézte. Kerülte a pillantásomat.

Egyszerre minden világos lett!

- A Főnix Rendből mennek! - mondtam még halkan - A Főnix rendjéből menne! - már hisztérikusabb volt a hangom - Ti fogtok menni igaz, ti?! - sírtam - Nem, nem, nem és nem! Nem mehetsz el! - könyörögtem.

Harrynek szeme se reebbent, de látszott rajta, hogy Ő is fél.

Sírtam. Nem bírtam abba hagyni.

- Hermione! - Harry felemelte a fejemet, hogy ránézzek - Hermione! Értsd meg! Tudtuk, hogy ez is el fog következni! Tudtuk előre, hogy  ez így lesz! Értsd meg, hogy el kell mennem! Nem hagyhatok éppen most mindenkit cserbe! - Harry egy kicsit emeltebb hangon beszélt velem.

A szoba hangszigetelt átkokkal volt megszórva, úgyhogy nem hallatszott volna ki az sem, ha Harry üvöltözik.

Sírva megöleltem Harryt. El sem akartam engedni.

- Én is megyek! - jelentettem ki, ahogy öleltem.

Harry eltolt magától egy kicsit és ismét a szemébe néztem.

- Nem jössz sehova! - válaszolta határozottan - Sehova! Főleg nem ide! Dumblendore professzor irodájában leszel a Roxfortba! Ott leszel addig amíg mi vissza nem jövünk!

- Dumblendore professzor is elmegy veletek? - kérdeztem már jóval higgattabban.

- Nem, nem jön el. A gyerekekre fog vigyázni a Roxfortban! Rád is vigyázni fog! Ha nagy baj van azonnal ott lesz Ő is.

Harryt néztem és olyan hihetetlennek tűnt, hogy el kell engednem.

- Hermione! - szólt higgattan - Tudod jól, hogy ezt meg kell tennem!Ha vége lesz ennek az egész borzalomnak mindenkinek könnyebb lesz.

- De én is tudok segíteni! - makacskodtam - Rengeteg halálfalóval elbántam már.

- Nem, Hermione! Voldemortnak kapóra jönne, ha te ott vagy. Akkor csak aggódom érted. Amíg a Roxfortban vagy, addig tudom, hogy jó helyen vagy és nem aggódom érted. Maradj ott. Maradj nyugton.

- De akkor csak üljek tétlenül?!

- Nem! Keresd meg nekem azt az aktát Malfoyról. Szükségünk lenne rá. Azon kívül még Bellatrix és Lucius Malfoy aktájára.

Bólintottam.

Harry megcsókolta a homlokomat, megölelt, azzal kiment, de még egy utolsó mondatra hátrafordult.

- Munkaidőd után menj egyenesen a Roxfortba ott találkozunk. És még valami!

- Mi lenne az?

- Szeretlek! - mosolyogta.

- Én is.

Leültem az asztalom mögé. Megpróbáltam uralkodni magamon, elvégre dolgoztam.

                                     *

A nap lassan ment el, de végre vége lett.

Hopporral azonna Roxfortba mentem az igazgatói irodába, ahol már Dumblendore várt.

- Jónapot professzor! Harryék?

- A kviddicspályán vannak. Mindenki lennt van a Főnix rendjéből. már csak magát vártuk.

A professzorral lementünk a pályára, ahol valóban ott volt mindenki.

Harry éppen beszélgetett Freddel. Akik elmentek, azokon mind fekete melény volt. Álítólag enyhíti az átkokat, de a halálos átkokkal nem tud mit kezdeni. Nha...ez sem nyugtatott meg igazán.

Odamentem Harryékhez. Harry is nehezen engedett el, de elérkezett az indulás pillanata.

Mrs. Weasley és Fred felesége, Cho és azok az asszonyok vagy férfik akik ott maradtak...mind aggódott.

Ron, George, Fred, Harry, Lupin és még Sirius is készen állt.

Utoljára, mikor felszállt Harry a seprűjére még a fülébe suttogtam:

- Szeretlek...

- Én is szeretlek! - válaszolt.

Aztán több, mint száz seprű szállt fel egyszerre és indult el a nagy harcra...

Ilyenkor jól látható volt, hogy milyen sokan voltak a Rend tagjai.

                                           *

Mindenki a Főnix Rendjére ment aki ott maradt, kivéve engem. Dumblendore nem engedte, hogy akár egy pillanatra is magam maradjak. Attól félt, hogy elmegyek a többiek után...milyen igaza volt! El is akartam menni, de helyette csak egy szobában vártam.

Egy bagoly jött be az ablakon és a professzor asztalára szállt.

Dumblendore kinyitotta, elolvasta és gyorsan felállt.

- Elmegyek! Maradj itt Hermione!

Dumblendore legyintett egyet a palástjával és azonnal eltűnt.

Vagy két óra múlva ismét megjelent a szobában.

- Győztünk! - jelentette ki, bár mosolya nem volt teljesen felhőtlen - Voldemortot legyőzte Harry!

- Igen! - újjongtam - Hány ember halt meg? Ki ölte meg a legtöbb embert?

- Egy ember halt meg.

Mivel Harry legyőzte Voldemortot több, mint valószínű volt, hogy Ő jól van.

- És Dracko ölte meg... Ő elmenekült.

- Igen, sajnos el.

- Dumblendore professzor... - az igazgató nagyon szomorú volt. Csak reménykedni tudtam, hogy nem Fred, Ron vagy valaki közelebbi halt meg - Kit ölt meg Malfoy? Ki halt meg?

- Harry Potter...